Szent István királyról

,,Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!''
(Szent István király intelmei Imre herceghez)


Szent István (Esztergom, 970 k. – Székesfehérvár vagy Esztergom, 1038) Magyarország első koronázott királya, aki szilárd alapokra helyezte a magyar államot és meghonosította a római katolikus hitet, miközben rendíthetetlen meggyőződéssel vallotta, hogy a magyar haza csak mint keresztény állam létezhet Európában.

Államalapítónk Géza fejedelem és Sarolt (az erdélyi Gyula leánya) fiaként a Vajk nevet kapta; négy leánytestvére született. Felesége, Gizella bajor hercegnő, aki két fiúgyermeknek adott életet (Ottó és Imre); leánygyermekeik neve nem maradt fenn (valószínűsítik, hogy a két fiú mellett három lányuk született).

Vajk a keresztséggel kapta meg az István nevet. Az uralkodásra apja gyermekkorától kezdve, tudatosan nevelte. 997-ben, Géza halálát követően fejedelemmé választották, azonban Somogy ura, a pogány hit szerint élő Koppány az ősi öröklési rend alapján magának követelte a hatalmat. Seregeik a mai Veszprém közelében ütköztek meg, ahol Koppány és csapata megsemmisítő vereséget szenvedett. A halála után felnégyelt Koppány testének három darabját István a saját területén fekvő várak (Esztergom, Győr, Veszprém) kapujára szegeztette, hogy ellenségei lássák, mi lesz az ellene fordulók sorsa, a negyediket viszont Erdélybe, anyja rokonságához küldte ezzel is jelezvén: képes megvédeni anyja érdekeit.

Egyik fő bizalmasa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes útján II. Szilveszter pápához fordult jogai megerősítéséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjen az ország, ezzel eleve kizárva mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól. Asztrik valóban kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.

István megkoronázására az új évezred első napján (1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén) került sor, ami után a keresztény uralkodók közösségének tagjaként láthatott hozzá a Kárpát-medence politikai egységének megteremtéséhez. A koronázás István nemzetközi elismertetését is jelentette, amely által a keresztény Európa közösségébe fogadta a magyar államot. A király koronázására egyházi szertartás keretében került sor, a koronázás pedig szentségnek számított: a felszentelt király országa egyházának védelmezője és irányítója lett, egyúttal főpapi jogosítványokat nyert el.

Istvánt többek között az emelte a többi vezér felé, hogy nem pusztán a leghatalmasabb törzsfő szerepére vágyott, hanem nemzetközileg elismert keresztény uralkodó akart és tudott lenni. A király szívós energiával és okos taktikával fogott hozzá uralkodói programjának végrehajtásához. A történelmi keresztút előtt álló országban négy nagy megoldandó feladat várt rá: a határokon belül a katolikus keresztény hit elfogadtatása és szívüggyé tétele, határokon túl a nemzeti függetlenség és az állam önállóságának elfogadtatása, az erős monarchia és politikai egység kiépítése, és végül mindamellett a magyar szokások megőrzése a Nyugat-Európába való egyidejű beilleszkedéssel. Tette mindezt a négy különböző szomszédos kultúra – a török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német nyugaton és a pogány-szláv északon – feszültségekkel teli ütközőzónájában.

Diplomáciai és politikai érzéke kora és az egész magyar történelem egyik legnagyobb államférfijává emelte. Hatalma megszilárdításához nem riadt vissza a fegyveres erőszak alkalmazásától sem: Gyula és Ajtony pogány vezérek leverésével megszerezte magának a Tiszán és Dunán túl fekvő területeket, valamint Erdélyt, és térdre kényszerítette az ország területén élő idegen ajkú népeket. Visszaverte a nomád besenyők támadásait, és megvédte az országot a német-római császár betöréseivel szemben. Magyarország uralkodását követően a keresztény Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török veszély ellen. Külpolitikájában ugyanakkor a diplomácia eszközeivel is törekedett a fiatal állam megerősítésére: lánytestvérei kiházasításánál a politikai célokat tartotta szem előtt, és békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.

Egyházszervező munkája is ismeretes: szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból és Olaszországból, Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított, kolostorokat létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos és kulturális életnek. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított – köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán –, valamint nyolc püspökséget hozott létre.

Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében egy gyönyörű székesegyházat, Veszprémben egy női apátságot, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál templomot. A keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
A törvényhozásban és kormányzásban sikerült szerencsésen összeolvasztania a nyugati elemeket, és messze néző megértéssel képviselte népe sajátosságát és érdekeit a határokon túl is. Az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott rendelkezésekkel kezdődik: két törvénykönyvét ismerjük, az elsőt feltehetően még életében írásba foglalták, a másodikat uralkodása vége felé vagy nem sokkal halála után. István a tulajdoni szerkezet átalakítása érdekében törvényeivel megváltoztatta az öröklésre vonatkozó addigi magyar szokásokat, és védte a magántulajdont.

Megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét is, amelynek fenntartására adókat vetett ki, és megalapította az új királyi székhelyet, Székesfehérvárt. István uralkodása alatt indult meg a pénzverés: a fő forgalmi pénznem az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és tisztségeket juttatott híveinek, erősítve és jutalmazva ezzel alattvalói hűségüket.

István fiai közül Ottó bizonyára fiatalon meghalt, így utódlás szempontjából Imre maradt az uralkodópár egyetlen reménysége, neveltetésére ezért nagy gondot fordítottak. A velencei Gellért foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig, korának irodalmi jelentőségű írásában, az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább a királyi címét.
Amikor István halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, és velük egyetértésben Orseolo Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában – a 11. században ritka magas korban –, 42 évi uralkodás után halt meg. Halála előtt Szűz Máriának ajánlotta Magyarországot.

Államalapító királyunk földi maradványait Székesfehérváron, az általa alapított bazilikában helyezték örök nyugalomra. Halálát egy nemzet gyászolta. Benne és vele a korona, a királyság és a nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált. Nevét több falu és templom őrzi, ez utóbbiak közül a legnagyobb az Ybl Miklós tervei alapján épült, budapesti Szent István Bazilika. Feleségét, Gizellát Passauban temették el.

László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette István királyt, Imre herceget és nevelőjét, Gellért csanádi püspököt, ami akkoriban egyenértékű volt a szentté avatással. A fiatalon elhunyt Imre herceg a magyar ifjúság védőszentje.

Szent István királyrúl

Ah! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja,
ki voltál valaha Országunk Istápja.
Hol vagy István király? téged Magyar kíván,
Gyászos öltözetben te előtted sírván.

Rólad emlékezvén tsordulnak könyvei,
búval harmatoznak szomorú mezzej,
lankadnak szüntelen Vitézlő kezej,
nem szünnek iszonyú sírástúl szemej.

Virágos kert vala híres Pannónia,
mely öntöze hiven Szűz MÁRIA.
Kátholika hitnek bő volt szép virágja,
bé homályosodott örvendetes Napja.

Áh! melly nagy változás minden féle Vallás,
már meg szaporodott sok Lelki kár-vallás,
mint rósát a hivség ugy a Pannoniát
rontya eretnekség fonnyaszttya Virágát.

Kertésze e kertnek István király vala,
termesztője ennek ő véle meg hala,
Ennek életében élt a Magyar Ország,
ő halála után lett holt eleven ág.

Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid,
hozzád folyamodunk árva maradékid,
Tekénts István király szomorú hazádra,
fordétsd szemeidet régi Országodra.

Reménségünk vagyon benned, s – Máriában,
mint Magyar hazánk(na)k hiv Királynéjában,
Még éltedben ennek minket ajánlottál,
és sz: Koronával együtt föl áldoztál.

Te hozzád Mária Sz. István Királlyal,
Keresztfán érettünk szenvedő Fiaddal,
Árva Magyar Ország sírva fohászkodik,
néked mint Anyánk(na)k igy Panaszkodik.


Dőry kéziratos Énekeskönyv átirata (1763)

(A versszakok kezdőbetűi egy akrosztichont adnak ki: Árvakert.)

(www.katolikus.hu, Milleniumi magyar történet, Osiris Kiadó)