Szent István és a magyar államalapítás

I. István király példája és életműve halhatatlan, hiszen ő volt az első magyar király, akinek uralkodása idején megalakult a keresztény magyar királyság.

Szent István megkoronázása mérföldkő volt mind személyes sorsa, mind az ország jövője szempontjából. A korona nyílt szakítást jelentett a korábbi hagyományokkal és hozzájárult István tekintélyének növeléséhez, nemzetközi elismertetéséhez, István a nyugat-európai keresztény népek és országok közösségébe vezette népünket. A koronázási aktussal megszületett a keresztény magyar királyság, mely István államszervező munkájának és egyházpolitikájának köszönhetően később átvészelte egy ezredév megpróbáltatásait.

István királynak új intézményeket és korábban nem ismert intézkedéseket kellett hoznia, hogy programját megvalósíthassa. A leglátványosabb és legnagyobb horderejű változás a területi alapon nyugvó közigazgatás megteremtése és működtetése volt. Az igazgatás olyan rendjét valósította meg, mely az egész társadalmat átfogta és mindenkire érvényes volt. Királyi hadsereget állított fel, adó- és járadékfizetési kötelezettséget vezetett be, mely adók az uralkodó magánkincstárába folytak be. Új rend lépett a régi szokások, a hagyomány helyébe: a magyar népjogot felváltotta a királyjog. A király rendelkezéseit oklevélbe foglalták, törvényeit lejegyezték, s ezzel kezdetét vette a világi írásbeliség kibontakozása. István király neve alatt két törvénykönyv és bennük összesen 56 cikkely maradt ránk. A törvényeket a királyság és az egyház minél teljesebb védelmére való törekvés hatja át. 

(Forrás: Vasárnapi Újság, 47. évf. 16. sz., OSZK Digitális Képarchívum)

Szent István király az államigazgatás megszervezésével párhuzamosan munkálkodott egy nyugati típusú egyházszervezet kialakításán. Az egyházmegyék (püspökségek) megszervezése összekapcsolódott a vármegyék (közigazgatás alapintézménye) életre keltésével. István halálakor valószínűleg nyolc püspökség létezett az országban. Az uralkodó az egyházat hatalmas földadományokkal erősítette meg. Az új hit meghonosodásának igazi biztosítéka a plébániahálózat kiépítése volt. Híres rendelkezése, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. A termés tized részét a püspökségek szedhették be és törvény rendelkezett a keresztény vallásgyakorlásról (böjt, gyónás, vasárnapi miselátogatás). István király a bencés szerzeteseknek – akik Géza idején települtek az országba - kolostorokat emelt.

A XI. század meghatározó birodalmaival kiegyensúlyozott békepolitikára törekedett, amely elemi érdeke volt, hiszen csak így tudta nagyszabású belpolitikai feladatait megoldani.

 Szent István király 1030-as évek elején hatalma csúcspontján állt. A teljes Kárpát-medence felett érvényesült a hatalma, az új állam- és egyházszervezet kiépült. 1031-ben azonban Szent István utóda, Imre herceg meghalt. Ettől kezdve a haláláig hátra lévő évek az udvarban fel-fellángoló ellentétek jegyében teltek. 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halálával a Kárpát-medence egy rendkívüli egyénisége távozott.

I. László 1083. augusztus 20-án Istvánt a szentek sorába emeltette. 45 évvel halála után Szent István alakja átlépett a halhatatlanságba. Évezredes kultusza elindult. A középkorban Szent István napján tartották a kormányzati és törvénykezési gyűléseket, intézkedéseit pedig minden jog forrásaként tisztelték, a középkor intézkedéseit pedig elkezdték István király rendelkezéseire, törvényeire visszavezetni. Ez a középkori István-kultusz előlegezi meg azt az újkori felfogást, mely az államalapító személyét egyszersmind az államiság jelképévé is avatta.

Felhasznált irodalom

A magyarok krónikája. Officina Nova, 48-57.o.

Kristó Gyula: Szent István király
http://tollforgatoirodalmilap.blogspot.hu/2010/05/kristo-gyula-szent-istvan-kiraly-az.html

Kristó Gyula - Barta János – Gergely Jenő: Magyarország története. Előidőktől 2000-ig. Pannonica Kiadó, 2002. 37-45.o.
Magyar Királyok Könyve. Inkvizítor Kiadó, Budapest. 5-10.o.