SZENT ISTVÁN EMLÉKEZETE MONDÁINKBAN
SZENT ISTVÁN REJTEKE
Trencséni népmonda nyomán
Volt egyszer egy öreg pásztor, aki mindig a Racsa hegy oldalában legeltetett. Nem tartott semmitől, mert vadállat nem volt a közelben. No, ha nem volt, mégis mindennap eltűnt egy bárány a nyájból. Szólítja az öreg pásztor a bojtárgyereket, és mondja neki:
– Hallod-e, fiam! Erre vadállat sohasem jár, mégis mindennap eltűnik egy bárány. Járj utána, s nekem eléteremtsd, mert ha nem, csúfat látsz!
Jól van, a bojtárgyerek kezd vigyázódni, hát észreveszi, hogy déltájban egy fehér bárány kapja magát, egyet szökik, azzal megindul, és egy kicsi barlang nyílásában eltűnik. Több se kellett a bojtárlegénynek! Mindjárt utánaindult a báránynak, és a szűk folyosón egyre haladt a nyomában. Hát egyszerre a folyosó kitágult, és a bojtár egy nagy, föld alatti üregbe ért. Abban a föld alatti üregben lovas katonák voltak, mind régi-régi fegyvert viseltek, és mindegyik aludt a ló hátán.
A bojtárfiú először nagyon megijedt, de aztán megbátorodott, és költögetni kezdte a katonákat. De hiszen költögethette, mert egy sem ébredt fel. Akkor a fiú továbbment, s hát egy nagy asztal mellett meglátta Szent István királyunkat, akinek olyan hosszú szakálla nőtt, hogy az asztalt körülérte. Odamegy a bojtárfiú a királyhoz, s hát látja, hogy az is alszik. Kezdi költeni, s azt mondja:
– Ébredjen felséged!
Megébred erre a szóra a király, de azt mondja:
– Még nincs itt az ideje!
Akkor a fiú még egyszer próbát tett a vitézekkel, de hiába, mert egyik sem ébredt fel. Mit tehetett? Visszafordult, és a szűk folyosón át visszatért a gazdájához. Szent István azóta is ott rejtőzik a Racsa hegy üregében, és azt várja, hogy mikor szabadíthatja fel a szegény népet.
ANDORÁS VITÉZ
Székelyföldi népmonda nyomán
Örült az egész ország, örvendezett a kereszténység is, amikor I. Istvánt királlyá koronázták. Fényes ünnepséget rendeztek, még lovagi tornára is meghívták a vitézeket. El is jöttek a vitézek a világ minden tájáról, hogy erejüket és ügyességüket összemérjék a magyarokéval. Az ifjú király erősen aggodalmaskodott, mert félt, hogy szégyenben maradnak a vitézei. Attól tartott, hogy az új vívást, a lándzsatörést a magyarok még nem tanulták meg, és elmaradnak a nyugati vitézek mögött.
Nem is hiába aggódott. Egymás után hulltak porba a magyar vitézek, és már-már úgy látszott, hogy egy német vitéz lesz a győztes. De ekkor előlépett egy Andorás nevű vitéz, aki azt mondta a társainak:
– Életre-halálra hívjátok a németet!
Kihívták, és a német el is fogadta.
A két vitéz előrefeszített lándzsával vágtatott egymás ellen. Akkora erővel csaptak össze, hogy a két lándzsa mindjárt miszlikbe szakadt. A német lovag megingott a nyeregben, Andorás keményen tartotta magát. Ezután kardot rántottak. Andorás csak egyet vágott, de azzal az egy csapással kettéhasította a német vitézt, pedig tetőtől talpig páncélba volt öltözve.
A király mindjárt vitézei közé választotta, címert is készíttetett neki. Andorás vitéz címerén egy páncélos vitéz áll, kétoldalt pedig dühös oroszlánok, amelyek koronát viselnek. Andorás vitéz vezér lett a király seregében. Olyan bátran harcolt Gyula vezér ellen, hogy István király Erdély helytartójává tette.
A SAPKATÖLTÉS
Somogyi népmonda nyomán
Amikor Szent István Szalacska várát ostromolta, katonáival sokáig volt a vár körül, mégsem tudta bevenni. Később biztatta katonáit, hogy szökjenek be a várba, de egyik se mert bemenni.
Ekkor Szent István fogott egy rossz kereket, és bekarikázott a várba. Itt bognárt keresett, s talált is. Neki adta a kereket, hogy csinálja meg másnap reggelre.
Estefelé járt az idő, szállást keresett. Kapott is szállást egy öreg néninél. Amikor lefeküdtek, azt mondta Szent István a néninek:
– De nem tudja ez a Szent István ezt a várat bevenni! Azt mondja rá az öreg néni:
– Nem ám, pedig már régóta ostromolja. Pedig ha minden katonája csak egy sapka földet hozna, akkor már be tudna lovagolni.
Szent István reggel elment a bognárhoz, elkérte a kereket, és kikarikázott a várból.
Úgy is tett, ahogy a nénitől hallotta. Minden katona egy sapka földet vitt a várhoz. Mikor már magas töltés lett, beugrattak és elfoglalták. Még ma is megtalálhatók ezek az úgynevezett sapkatöltések.
Forrás: Lengyel Dénes: Régi Magyar Mondák (Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1972.)