Sajtószoba

Együtt ünnepelt az ország

Probléma nélkül, jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett zajlottak le az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából „Együtt az ország!” szlogennel megrendezett nyitott állami rendezvények. A Nyitott Parlamentet reggel kilenc és este hat óra között összesen 12 ezer 610 ember nézte meg, a többi szabadtéri rendezvényen több százezren fordultak meg.

Szombaton reggel a legfőbb közjogi méltóságok részvételével vonták fel a nemzeti lobogót a Kossuth téren. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. A zászlófelvonást megelőzően az államfőt, Hende Csaba honvédelmi minisztert, valamint Benkő Tibort, a Honvéd Vezérkar főnökét ünnepélyes őrségváltással fogadták a Honvéd Koronaőrök a Parlament Kupolatermében.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a tisztavatást megelőzően elmondta, hogy hatalmas vállalkozás, megrendítően nagy küldetés az, amelyre újabb 61 ifjú honvédtiszt tett esküt: a hazát szolgálni. Kijelentette, hogy Szent István királlyal kezdődött minden, hiszen 40 esztendőnyi kormányzásával szilárd alapokra helyezte a magyar államot. Rendet szabott a mindennapokban, majd rendet hagyott az őt követő századoknak. Ezeréves történetünk gyakran volt a "hazáért mindhalálig-története". Mindig voltak, akik "életre" váltották ezt a szót, akik beteljesítették ezt a küldetést, ezért vagyunk mi itt. A honvédség elmúlt évéről szólva név szerint megemlítette az Afganisztánban hősi halált halt négy katonát, ugyanakkor kiemelte, hogy honvédeink minden éles helyzetben helytálltak, megemlítve a katasztrófahelyzetekben - árvíz, vörösiszap-tragédia - végzett kiemelkedő munkát Leszögezte, hogy nem élünk könnyű időket, de erősít bennünket a hit abban, hogy megtesszük, amit kell. Sokat végeztünk: immár kétezer önkéntes tartalékos katona van, felállt a koronaőrség, a Ludovika Zászlóalj, nemsokára pedig megnyitja kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is. Ugyanakkor hatalmas munka vár még ránk.

A tisztek eskütételét követően Schmitt Pál köztársasági elnök Gróf Széchenyi István gondolatait idézte: Magyarország volt és lesz.  Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy a tisztek, bár életük fordulópontján állnak és tengernyi elvégzett munka áll mögöttük, mégsem az számít, ami volt, hanem csak az, ami lesz. Augusztus 20. évtizedeken át homályos múltat, keserű jelent jelentett, nemzeti ünnepünk feladata tehát az emlékezésen túl  a méltóságról is szól. A magyar családokban valaha egy gyermek biztosan a haza szolgálatának rendelte életét, hiszen hazánk egy olyan nemzet, ahol a nehéz időkben az ország és a lelkület adott mindig kellő számú bátor katonát. A honvédelem újra az lehet, amire született: védeni az országot mindentől, ami pusztítja és tovább építeni. A becsület, helytállás, szolgálatkészség mind olyan erények, melyek soha nem évülnek el. Ennek szellemében a Ludovika értékrendje a mai korban is biztos támpontot jelent. Köszönet illeti az egykori tiszteket, akik a képzés szellemiségét megőrizve adták át tudásukat az utánuk jövőknek.

Az erdélyi és az alföldi tájakon megtett közel 900 kilométeres tekerés után szombaton késő délután a budapesti Kossuth térre érkeztek a kerékpáros Határon Túra résztvevői. A Parlament előtt Schmittné Makrai Katalin, az államfő felesége fogadta a múlt szombaton Gyimesbükkről indult és naponta átlagosan 110 kilométert megtett bringásokat.

Az augusztus 20-ai rendezvények biztonságát az operatív törzs, illetve a központi bázis felügyelte a teljes ünnepi program alatt. Tájékoztatásuk szerint rendkívüli, a hivatalos programot döntően befolyásoló esemény sehol nem zavarta meg az ünneplést és a nyitott programokat, ugyanakkor a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott hagyományos augusztus 20-i ünnepi szentmisét megafonba kiabálva megzavarta egy férfi, akit később az V. kerületi rendőrkapitányságra vittek. A szentmise az incidens ellenére tovább folytatódott, majd megtartották a hagyományos Szent Jobb-körmenetet.

Az Országház Vadásztermének erkélyéről követhették figyelemmel az ünnepi tűzijátékot, majd kapcsolhatták fel az épület újonnan elkészült díszkivilágítását a Miénk a ház akció résztvevői szombat este. A hagyományos augusztus 20-i ünnepi tűzijáték adta az alkalmat, hogy az egész országnak bemutatkozzon az Országház új díszkivilágítása, melyet kisgyerekek indították el együttes erővel.

Augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Schmitt Pál köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetéseket adott át.

A kitüntetések átadásán részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke is. Schmitt Pál ünnepi beszédében méltatta a kitüntetetteket és pályafutásukat példaként állította az ország elé. A díjazottak nevét itt olvashatja!

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára, Schmitt Pál köztársasági elnök megbízásából, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át szombaton, a Néprajzi Múzeumban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a Magyar Köztársasági Arany és Ezüst, valamint Bronz Érdemkeresztjeit a kitüntetetteknek. Navracsics Tibor köszöntőjében kiemelte, hogy a kitüntetettek munkájukkal kimagaslót alkottak, egyéni tevékenységeik a nemzetben érnek össze, ezért méltók annak elismerésére. A kitüntetettek névsora itt érhető el.

Orbán Viktor miniszterelnök a kisebbségekért végzett kimagasló közéleti, gazdasági, tudományos, kulturális és oktatási tevékenység elismerésére Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozat kitüntetéseket adományozott. A díjjal járó oklevelet, emlékplakettet és pénzjutalmat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át pénteken a Parlamentben. Semjén Zsolt megköszönte a díjazottak nemzetmegtartó szolgálatát és azt a munkát, amivel nem csupán a saját közösségüknek adnak példát, hanem az egész magyarságnak. A kitüntetettek nevét itt olvashatja.

Navracsics Tibor a közigazgatásban kiemelkedően teljesítő dolgozóknak adott át miniszteri elismeréseket. A Magyary-díj mellett Moór Gyula-díjat és Miniszteri Elismerő Okleveleket vehetett át 66 kormánytisztviselő pénteken. Navracsics Tibor köszöntőjében kiemelte, hogy egy közösségről nagyon sokat elmond nem csak az önmeghatározása, hanem az is, hogy mely tagjait tartja kiemelkedő személyiségeknek, kiket ismer el. Remélem, hogy a mi közösségünk egyetért abban, hogy ezen a névsoron kivétel nélkül olyan emberek szerepelnek, akik munkájukat tehetségük és szorgalmuk teljes kihasználásával, kimagasló színvonalon végzik - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A kitüntetettek névsorát itt érheti el.

 

Már most több mint 100 ezren várják az esti tűzijátékot a rakpartokon
2011. augusztus 20. 17:57

Probléma nélkül, jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából „Együtt az ország!” szlogennel megrendezett nyitott állami rendezvények. A Dunán az este 9 órakor kezdődő tűzijátékhoz felsorakozott a három uszály, a rakpartokon a hatóságok közlése szerint már este 6 óra előtt csaknem 150 ezren várakoztak. A Nyitott Parlamentet reggel 9 és este 6 óra között összesen 12 ezer 610 ember nézte meg, a többi szabadtéri rendezvényen több százezren fordultak meg. A Magyar Ízek Sétánya este 10 óráig várja a látogatókat.

 

Friss adatok – Több tízezren ünnepelnek együtt a nyitott állami rendezvényeken
2011. augusztus 20. 15:38

Délután 3 óráig mintegy 30 ezer ember látogatott ki a Duna-partra az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából szervezett légi parádéra és a Magyar Ízek Sétányára. A Nyitott Parlamentet már délután 3 óráig csaknem 10 ezren tekintették meg. A programok késő estig tartanak; a hagyományos augusztus 20-ai tűzijáték este 9 órakor kezdődik.

 

Több ezren ünnepelnek együtt a budapesti állami rendezvényeken
2011. augusztus 20. 13:58

Kora délutánig több ezer ember látogatott ki az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából „Együtt az ország!”  szlogennel, több helyszínen megrendezett állami ünnepségsorozatra. A protokolláris programok – a Koronaőrség váltása, a nemzeti lobogó felvonása a Kossuth téren és a díjátadó ünnepségek – után megnyílt a Magyar Ízek Sétánya a Duna-parton és megkezdődött a Parlamenti Nyílt Nap. Az Országházat kora délutánig több mint 4 ezren tekintették meg; a szervezők a nap folyamán 9-10 ezres látogatószámra számítanak. Délután 2 órakor kezdődik a Magyar Honvédség ünnepi parádéja. A programok késő estig tartanak; a hagyományos augusztus 20-ai tűzijáték este 9 órakor kezdődik.

 

Idén is Központi Bázis felügyeli az augusztus 20-ai ünnepségek biztonságát

 

Az elsőként tavaly létrehozott Központi Bázis felügyeli idén is az augusztus 20-ai rendezvények biztonságát. A szakemberek rendkívüli, a biztonságot veszélyeztető körülmények esetén akár a programok megszakítása mellett is dönthetnek. Ha vihar közeledik, a Duna-parton elhelyezett hangosítókon értesítik a tűzijáték nézőit. Emellett egyes médiumok is kötelesek - akár műsoruk azonnali megszakításával - tájékoztatást adni a riasztásról az új médiatörvény valamint a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás értelmében.

Az augusztus 20-ai rendezvények biztonságát az Operatív Törzs, illetve a Központi Bázis felügyeli, teljes ünnepi program alatt, feladatuk a nemzeti rendezvények szervezett és biztonságosabb lebonyolításával kapcsolatos teendők ellátása. Az Operatív Törzs vezetője Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki rendkívüli helyzet esetén a rendezvény megszakításáról is dönt.

A Központi Bázison az összes érintett szervezet (a BRFK és a hozzá tartozó Dunai Vízrendészeti Rendőrkapitányság, az ORFK, a Terrorelhárítási Központ, a Köztársasági Őrezred, a BKV, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Honvédség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat, a Honvédelmi Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium valamint a tűzijáték lebonyolításáért felelős cégek) szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a rendezvény lebonyolítását.

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető rendkívüli körülmények és más elháríthatatlan okok esetén a Központi Bázis javaslatot tesz a program egyes elemeinek vagy egészének elhalasztására, illetve megszakítására. Az irányítók veszély esetén az eseményt akkor is lemondják, ha a veszélyt okozó időjárási jelenség végül elmarad.

A Központi Bázishoz befutó információk legfontosabb eleme az Országos Meteorológiai Szolgálat félóránkénti jelentése, illetve a várható veszélyt okozó időjárási jelenség esetén - zivatar jégesővel, felhőszakadás, 45 km/h feletti viharos szél - azonnali riasztása. Ezek bármelyike esetén a szervezők legalább harminc perccel a várható esemény előtt a Margit híd és az Erzsébet híd között elhelyezett hangosítók segítségével tájékoztatják a közönséget. Emellett a veszélyhelyzetet jelző riasztások a médiaszolgáltatókon keresztül is eljutnak a lakossághoz az új médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően illetve a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás értelmében.

A rendezvények helyszínein mentőautókkal a tűzijáték alatt pedig a helyszínre kitelepített betegellátó ambulanciákkal készülnek a szervezők. A helyszínt biztosító szakemberek a menekülési útvonalakat és kiürítési pontokat szabadon fogják tartani a területek biztonságos kiürítése érdekében.

Kérjük, hogy a tűzijátékra érkezők lehetőség szerint úgy tervezzék programjukat, hogy a Buda felől jövők a budai, a Pest felől érkezők pedig a pesti oldalon tekintsék meg a látványosságot, tekintettel a két partot összekötő útvonalaknak a tűzijáték biztosítása szempontjából történő forgalomkorlátozására.

Ha Ön sérült, vagy bajba jutott embert lát a környezetében, kérjük, jelezze pontos pozíciója és a probléma meghatározásával a 104-es hívószámon, vagy a legközelebbi biztosítást végző személynél, aki továbbítja az információkat a Központi Bázisra, és a mentők kiérkezéséig segít az elsősegélynyújtásában is.

 

Közlekedési lezárások

 

A rendezvények által érintett útszakaszokon forgalomkorlátozások lépnek életbe, amelyet a BRFK közlekedésrendészeti munkatársai biztosítanak. A budai oldalon augusztus 18-án 20 órától augusztus 21-én reggel 6 óráig a Bem rakpartot a Bem tér és a Halász utca között a forgalom elől lezárják. Augusztus 18-án 23 órától lezárásra kerül a Bem rakpart a Lánchíd és a Halász utca között, továbbá a Jégverem utca a Fő utca és a Bem rakpart között, illetve a Fő utca északra menő forgalma a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között. Augusztus 19-én 19 órától augusztus 21-én 6 óráig a Halász utca és a Clark Ádám tér között a Lánchíd utca, a Clark Ádám tér, az Alagút, az Alagút utca és a Fő utca, valamint a Lánchíd lezárásra kerül.

Augusztus 20-án 13 órától augusztus 21-én reggel 6 óráig gépjárműfogalom elől zárják a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Közraktár utcáig, valamint a Budai alsó rakpartot az Öntőház utcától a Lágymányosi hídig. 16 órától a gyalogos- és gépjárműforgalom elől zárva lesz a Szent Gellért felső és alsó rakpart a Döbrentei tértől a Gellért térig. 17 órától előreláthatólag éjfélig a gyalogos- és gépjárműforgalom elől zárva lesz a Margit híd és a Lánchíd.

Augusztus 20-án 17 órától 24 óráig a BRFK az alábbi útvonalak által körbehatárol területeket zárja a gépjárművek elől: Szent István körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Kálvin tér, Üllői út, Ferenc körút, Petőfi híd, Irinyi József utca, Karinthy utca, Móricz Zsigmond körtér, Villányi út, Alkotás útja, Vérmező út, Margit körút, Tölgyfa utca és a Margit híd által bezárt területeket.

 

Új díszkivilágítást kap a Parlament


Augusztus 20-ától új, látványosabb díszkivilágítást kap a Parlament épülete, melyet először a tűzijáték után láthatnak az érdeklődők. Az Országház díszvilágítása jelenleg csupán a kupola megvilágításából áll, melyet fém-halogénlámpás fényvetők fehér fénnyel láttatnak. Az épület homlokzata és tetőzete sötétbe burkolózik, így az éjszakai látvány sokkal szegényesebb a nappalinál. A Dunán hajózók, vagy a túlpartról szemlélődők számára az esti látvány bizonyára csalódást kelt a nappal megszokott látványhoz képest.

Az Országház épületének külső felújítása kapcsán a dunai oldal elől két éve kerültek le az állványok, így lehetőség nyílt megvilágításukra is: a dunai homlokzat, valamint a tornyok és a tetőzet meleg-sárga nátriumlámpás egyenrangú díszvilágítást kap. A világítás kialakítása lépcsőzetes elrendezéssel történik, melyet az épület elé telepített vagy süllyesztett, oszlopokra és a homlokzatra szerelt, illetve a tetőzeten és az erkélyeken elhelyezett lámpatestek alkotnak. Ez a rendszer az Országház egészét egyenrangúan láttatja, kiemelve annak építészeti nagyszerűségét.

A próbavilágítások már lezajlottak, melyek során a szakemberek kialakíthatták a lehető legszebb hatás eléréséhez szükséges megoldásokat: a pontos tervezés azt is lehetővé teszi, hogy a keresztbevilágítások elkerülésével a fényszennyezést is csökkentsék. A modern, magas fényhasznosítású és energiatakarékos világítótestek hosszú élettartamot és barátságos fényt ígérnek.

Az Országház dunai homlokzata, alsó- és felsőházi termei tetőzete, az épületvégi tetőzetek, a kupola és kőtornyok díszvilágítását - közbeszerzési eljárást követően - a Lisys Fényrendszer Zrt. építette ki: a beruházás nettó 485 millió forintból valósult meg.

Az 1990-ben megalakult Lisys Fényrendszer Stúdió, majd később Zrt. nevéhez számos világítási siker és szakmai elismerés kapcsolódik. A cég tevékenysége átfogja a különféle világítási és hangosítási berendezések létrehozásának minden területét, és felöleli az ezzel kapcsolatos összes mérnöki munkát. A Lisys Fényrendszer Zrt. Budapest esti panorámaképét eddig is alapjaiban határozta meg: a Budavári Palota, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű díszvilágítását készítették el. A Lisys szakembereinek gondos munkáját dicséri a Szabadság - híd egyedülálló megvilágítása, amely olyan rangos elismerést eredményezett fővárosunk számára, mint az Auroralia-díj, de a Lisys szakemberei készítették el az Erzsébet-híd díszvilágítását is.

A díszkivilágítás főpróbája 2011. augusztus 16-án az esti órákban lesz: ezt követően az Országház három estén át nem lesz kivilágítva, hogy azután az augusztus 20-i tűzijáték zárásaként új díszkivilágításában ismét ragyogjon.

 

Augusztus 20. a nemzeti összefogás jegyében
2011. augusztus 4. 15:52

 

Szent István király ünnepe a közösség ünnepe - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az augusztus 20-i ünnepi programot ismertető kormányszóvivői tájékoztatón a Budapest rendezvényhajón, augusztus 4-én.

A tavalyi augusztus 20. szellemisége jó filozófiai alapot ad az ünnepnek idén is. Akkor az egész országot sújtó árvizek során összefogott az ország - emlékeztetett az államtitkár. Idén a tavalyival részben azonos logóval és az “Együtt az Ország!” szlogennel a nemzeti összefogást és a történelmi hagyományokat is hangsúlyozva szervezzük az ünnepi programsorozatot - tette hozzá.

A mai nappal az augusztus20.kormany.hu címen tematikus weboldal indul, mely folyamatosan frissül, és elérhető rajta minden ünnepel kapcsolatos információ - jelentette be Kovács Zoltán.

A programok már augusztus 19-én elkezdődnek, a tavalyi siker után idén is lesz Magyar Ízek Sétánya. A Bem tértől a Clark Ádám térig tartó helyszínen bemutatkozik a magyar mezőgazdaság, a magyar étel- és borkultúra, gasztronómiai élményt és szórakozást is nyújtó programokkal várva a látogatókat. A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét megnyitja kapuit az Országház a látogatóknak, mely 18 óráig látogatható.

A szokások szerint augusztus 19-én sor kerül majd a magas rangú állami kitüntetések átadására is. A díjazottak a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, Középkeresztjét és a Középkereszt a csillaggal vehetik át.

Három helyszínen utcabál is lesz: a Clark Ádám téren, a Bem téren és a Vigadó téren három különböző műfajban lesznek majd fellépők - ismertette a 19-i programokat az államtitkár.

Kovács Zoltán továbbá elmondta: a tradíciók jegyében a nemzeti lobogó felvonásával indul a nap az Országház előtt 8 órakor. Az Államalapítás Ünnepén avatják tisztté a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem újonnan végzett katona hallgatóit a Hősök terén, ahol a leendő tisztek nagy nyilvánosság előtt tesznek esküt a haza védelmére. Az ünnepség légi bemutatóval zárul, amelynek keretében egy helikopter- és egy Gripen kötelék hajt végre látványos átrepülést a tér fölött.

14 órától történelmi korokat megidéző installációs hajók bevonulásával veszi kezdetét a légi-vízi parádé. Öt hajó öt történelmi korszakot jelenít meg: Szent István korát, a reneszánsz időszakát, a reformkort, a századelő szecesszióját, valamint napjainkat. A hajók a Parlament előtt nagy kört megtéve, majd tisztelegnek a Vadász terem erkélyére kivonuló történelmi zászlók - szimbolikusan egész történelmünk előtt. A tiszteletadás után nyolc hajó csatlakozik a menethez, melyen állami gondozott gyermekek hajókáznak a Petőfi híd irányába. Ezt követi a motorcsónak verseny-bemutató, majd légiparádéval zárul a Duna-partról jól figyelemmel kísérhető program.

Határon-Túra néven tavaly szervezték meg először az Erdélyt és Magyarországot összekötő nagyszabású kerékpáros túrát. Idén 2011. augusztus 13–20. között rendezik meg a több mint 850 km hosszú túrát, amelynek során az „ezeréves határtól” Budapestig jutnak el a kerékpárosok közel száz település érintésével. A rendezvény fővédnöke Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke.

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-át idén is tűzijáték zárja. Idén Budapesten kívül két vidéki helyszínnel is bővül a tűzijáték: az ország keleti kapujának számító Debrecennel és a Duna partján fekvő Bajával - zárta szavait Kovács Zoltán.

Kálomista Imre, a Hungarofest ügyvezető igazgatója elmondta: az ünnepségre fordítható keretösszeg nettó 300 millió forint volt, ebből a tűzijátékra 160 millió forint állt rendelkezésre. A nyílt közbeszerzési eljáráson kiválasztott nyertes végül bruttó 132,5 millió forintért vállalta a tűzijáték megrendezését.