Magyarország Tortája

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2007 óta évről évre meghirdeti a Magyarország Tortája elnevezésű pályázatot. A Magyarország Kormányának megbízásából életre hívott versengésen az Ipartestület minden évben innovatív, kreatív ötleteket, főleg a magyaros ízvilágot tükröző recepteket és tortákat vár a „versenyzőktől”, melyek csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak. A győztes tortát idén is bemutatják a Magyar Ízek Utcájában.

Időpont: 2016. augusztus 20., 11.00
Helyszín: 1013 Budapest, Clark Ádám tér

Az ország tortája 2016-ban

Idén 43 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult a Magyarország Tortája címre.

A szakmai versengés négy fordulós volt: az első körben az anonim nevezett tortákból választott ki a zsűri tíz tortát, a második körben a tízből a három döntőst, majd újrakóstolták a döntős tortákat és a készítőikkel konzultálva javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. Végül a negyedik, utolsó zsűrizési körben újra pontozással választották meg a győztest.

2016-ban Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása, az "Őrség Zöld Aranya" torta nyerte el az ország tortája díját. A tehetséges fiatal cukrász megvédte címét, hiszen a tavalyi győztes tortát is ő készítette.

Az „Őrség Aranyának” méltán nevezett torta a hagyományos őrségi tökmagolajjal és mandulaliszttel csodálatos ízkombinációt alkot a málnazselével, a fehércsokoládés ganache-sal, valamint a hántolt ostya és tökmag praliné felhasználásával kialakított ropogós réteggel. A különböző textúrák a tökmagolajos tükörzselével fedve izgalmas gasztronómiai élményben részesítik a torta kóstolóját.

Augusztus 20-ától lehet megkóstolni a tortákat a Magyar Ízek Utcájában és országszerte több száz cukrászdában, melyek címe megtalálható a www.cukraszat.net oldalon, ahol a győztes alkotás receptje is nyilvános lesz augusztus 20-ától.

Magyarország tortái az elmúlt években:

2015 - Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamell torta (Szó Gellért - Kézműves Cukrászda, Salgótarján)
2014 - Somlói Revolúció torta (Damniczki Gyula Balázs - Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár)
2013 - Milotai mézes diósgrillázs-torta (Bacskó Szilárd - Major Cukrászda, Budapest)
2012 – Szabolcsi almás máktorta (Pintér Zsolt - Kokó Cukrászda, Veszprém)
2011 – Kecskeméti barackos kölestorta (Zila László - Zila Kávéház, Budapest)
2010 – Szilvagombóc torta (ifj. Sulyán Pál/Sulyánné Benkó Katalin - Sulyán Cukrászda, Veresegyház)
2009 – Pándi meggytorta (Zila László - Zila Kávéház, Budapest)
2008 – Szatmári szilvatorta (Zila László - Zila Kávéház, Budapest)
2007 – Madártejtorta (Zila László - Zila Kávéház, Budapest)

Magyarország Cukormentes Tortája 2016-ban

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által 2012 óta évente megszervezett versenyen a cél nem csupán a cukormentes receptek és technológiák bevezetése a magyar cukrászatokba, hanem a figyelem felhívása az egészséges életmód fontosságára.

Idén az "Áfonya hercegnő" tortája nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. A győztes tortát a budapesti Tortavár Cukrászda készítette. Pechtol Zsolt cukrászmester édessége nem tartalmaz hozzáadott cukrot, fehér lisztet, mesterséges adalékanyagot és tartósítószert.

Az "Áfonya hercegnő" tortája eleganciát sugároz, a szép, letisztult formához harmonikus ízkombináció társul. Különösen izgalmas attól, hogy valamennyi íz külön-külön is érvényesül. Mindent érezni, amit a torta előzetesen, látványában ígér, vagyis a fanyar áfonyát, a szeder és ribizli pikáns, savanykás ízét, valamint a könnyű joghurtot, a roppanós mandulát. A kreáció tetején a mandularopogós szeletkék mintegy megkoronázzák a tortát.

A győztes édesség egyik legnagyobb erénye az alapanyag választásban rejlik. A cukrász törekvésének köszönhetően alacsony szénhidráttartalmú, a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető könnyű desszert született, melyet bátran fogyaszthatnak cukorbetegek is. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján egy szelet 8,8 g szénhidrátot és 228 kcal-t tartalmaz.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítványról

Magyarország egyik legjelentősebb, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő, nonprofit szervezete 2005 óta több tízezer emberhez ért el ingyenes vércukor-, vérnyomás- és koleszterinszint-méréseivel. Az alapítvány számos programja közül a legfontosabbak: „Belevalók” ingyenes továbbképző program pedagógusoknak, a Cseppont Patikahét, az „Egyszer Élünk” szűrőkörút, a Magyarország Cukormentes Tortája verseny és ingyenes családi egészségnapja, az Egy Csepp Világnap.

További információ a győztes tortáról és az alapítványról: www.egycseppfigyelem.hu