ZÁSZLÓFELVONÁS ÉS ÜNNEPÉLYES TISZTAVATÁS A KOSSUTH TÉREN
Helyszín: Budapest, Kossuth tér
Időpont: 2012. augusztus 20. 08.30–10.00
Több évtizedes hagyomány, hogy minden évben az államalapítás ünnepén avatják tisztté az újonnan végzett honvédtiszt-jelölteket, akik immár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Ludovika Zászlóaljnál fejezték be tanulmányaikat. 2007 óta a tisztavatás ceremóniája a Hősök terén zajlott, ám idén újra a korábban megszokott helyszínen, a Kossuth téren tehetnek nyilvános esküt az egyetem végzősei.
Augusztus 20-án a szervezők már 7 óra 40 perctől várják az érdeklődőket a Parlament elé. A díszünnepség előtt a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Zenekara ad térzenét, majd a Különleges Díszelgő Csoportjának zenés alaki bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.
Az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat Magyarország nemzeti lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával veszi kezdetét a Kossuth téren, 8 óra 30 perckor. A ceremóniát hagyományosan a Budapest Helyőrség végzi, a zászló felvonására Áder János, Magyarország köztársasági elnöke ad engedélyt. Az ünnepségen az állami protokoll tagjai, a diplomáciai testület képviselői, valamint további meghívott vendégek vesznek részt. Az eseményen hazánk történelmi zászlói is felvonulnak a Parlament épülete elé. 
Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédét az eskütétel követi majd, melynek szövegét a korábbi évek hagyományai szerint az egyetem egy kiválóan végzett katona hallgatója mondja elő. Régi hagyományt felélesztve, a tavalyi ceremóniához hasonlóan ezúttal is kardrántással erősítik meg esküjüket az újonnan avatott tisztek.
Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédével elsőként köszönti az immár tisztként díszelgő katonákat. A beszédet az MR Gyermekkórusa által előadott Millenniumi Óda fogja közre, amelyben közreműködik a Honvéd Tánckar, az MR Szimfonikusok, Bihar megye, Szekszárd, Tata és Makó városok, valamint Csepel gyermek néptánccsoportjai. Vezényel Matos László, az MR Gyermekkórus vezető karnagya, a koreográfus Zsuráfszky Zoltán.
A tisztavatás hivatalos ceremóniáját követően a díszzászlóalj díszmenettel tiszteleg az előljárók, valamint Magyarország nemzeti lobogója előtt, majd a légiparádé első katonai repülőgép- és helikopter-köteléke üdvözli az ifjú tiszteket.
A tisztavatás ceremóniája annak a már évszázados hagyományokkal rendelkező száznapos ünnepségnek a záró eseménye, amely az MH Ludovika Zászlóalj végzős honvédtiszt-jelöltjeinek tisztté avatását készíti elő. Az utóbbi három évben a száznapos ünnepség a Ludovika Fesztivállal kezdődött.
Az avatáson résztvevők az elmúlt tanévben már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán tanultak. Idén először avatnak tehát ebben az intézményben végzett tisztjelölteket. A kar a több mint kétszáz éves magyar nyelvű felsőfokú tisztképzés hagyományait megőrizve, kormányzati szintre emelve, a 21. század kihívásainak eleget téve, a honvédelmi tárca elvárásainak megfelelően végzi a honvédtiszt-jelöltek szakmai felkészítését, a Magyar Honvédség tiszti állományának át- és továbbképzését, valamint a biztonsági szektor szakembereinek oktatását.
Az augusztus 20-i díszünnepséget a Magyar Televízió élőben közvetíti.